Azt gondolom, ha valakiből reiki mester lesz, és azzá válik, az az indíttatás régről..életeken át – ról jön. Génekben kódolódik és a kellő időre, kellő pillanatra vár, hogy valóra válhasson. Hiába van meg bennem a szándék, az akarat, az elszántság, a tanulni, segíteni vágyás. Az Univerzum rendezi a sorsot, a körülményeket és majd, ha Ő is úgy gondolja, hogy most van itt AZ IDŐ, akkor szinte tálcán kínálja a lehetőséget. Elém teszi…”Tessék, erre vágytál, most élj vele! ”

Én gyerekkoromtól kezdve a zsigereimben éreztem a “segíteni vágyást”, azt, hogy megkönnyítsem az emberek életét, megszabadítsam őket szenvedéseiktől, legyen az testi, vagy lelki. Ezért is lett kedvenc tantárgyam a biológia, és a gimnázium is biológia tagozatos volt, ahová jártam. Imádtam tanulni, olvasni az emberi test működéséről, a sejtek összehangolt munkájáról. Meggyőződésem, hogy a Mindenható csodálatos munkát végzett, amit illik tisztelni, …..és vigyázni rá. Az emberi psziché, az emberi érzelmek, gondolataink ugyanígy érdekeltek és foglalkoztattak már ekkor is.

A középiskola elvégzése után az életem más irányt vett, és olyan foglalkozást választottam, amitől ugyan nem idegen- főleg a pszichológia-, de mégsem ugyanaz. A lelkesedésem, az érdeklődésem viszont töretlen maradt, és vágytam, vártam az Univerzum döntésére, amit meg is kaptam. Szinte hihetetlen módon össze kell játszaniuk a körülményeknek, ha nagy dolgot szeretnénk, vagy régen vágyunk valamire, és úgy érezzük, nem sikerülhet. Én egy heves megyei kisvárosban élek, és errefelé korlátozottak a lehetőségek. Sokat és sokáig keresgéltem az interneten elérhető közelségben lévő ezoterikus tanfolyamokat, de Budapesten találtam csak. Mígnem…elém tették a tálcát 🙂

Azonnal éltem is az információkkal. Nagy János, spirituális tanár -aki ugyan Budapesten él-, Egerben indított el egy több tanfolyamból álló Spirituális Gyógyító Képzést. Azóta minden Általa tartott tanfolyamot elvégeztem, és remélem ez még folytatódik. Személyében egy mélységesen emberséges, empatikus és barátságos embert ismertem meg.

Jól emlékszem az első tanfolyamra, ami Reiki I. volt. Soha nem fogom elfelejteni, mert felemelő és áldást hozó élmény volt maga a beavatás. Mert ugye..tudjuk, hogy életünket nem a lélegzetvételek száma határozza meg, hanem azok a pillanatok, amiktől eláll a lélegzetünk… A ceremónia során behunyt szemem mögül azt éreztem, hogy szemből rám irányul a napfény, szikrázóan és melengetően kisüt a nap. Később megkérdeztem, valóban így volt-e? Természetesen nem. Az égbolt azon a napon borult volt kinn. A beavatást követően szinte a föld felett jártam 2 méterrel… minden szebb lett hirtelen. A színek élesebbek, az emberek kedvesebbek, és a mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról..mondjuk..nem is akartam.. Aki volt már szerelmes, az tudja, miről beszélek.. hisz ez is egyfajta szerelem.. Azon a napon, akkor ott tudtam, hogy irányban vagyok, és azon az úton járok már, amire mindig is készültem.

Elmondhatom,hogy sok embernek tudtam már segíteni , és ez boldoggá tesz. Vannak vendégeim, pácienseim Egerből, Kömlőről, Abádszalókról, Tiszanánáról, Tiszaburáról és Hevesről is.

Így lettem reiki mester…
Értékeld!